versek


Helyzetdal

ezen immár ne szarozzunk
osszunk inkább és szorozzunk
vagy sírokat koszorúzzunk
kiét − egyre megy!

az a lényeg hogy szerezzünk
kart-lábat-orrt ékszerezzünk
lopjunk-gyűjtsünk-készletezzünk
tőkénk − úri kegy

közös hasznon ne osztozzunk
másokat kipasszírozzunk
egyfolytában kaszírozzunk
nincs más egyszeregy (...)

pdf-ben letölthető a teljes vers>>


A felolvasás mint irodalmi rítus
Magos Györgynek és Varga Viktornak ajánlom

Az ember a saját hangján beszél, de mindig a mások hangján ír – írja Jean Paul Sartre. S ha egyszer írja, akkor nyilván nem saját hangján, különben azonmód visszavonná azt, amit állít. De hát hogy is lehetne az értekező próza szenvtelen, művi intonációjával beszélni? Hacsak nem hasbeszélő valaki vagy nem tér át saját hangjáról − fejhangra. (...)

(...)Aki beszél, nem hangot ad mondandójának, nem hangba öltözteti a hangtalant, nem hallatja a hangját, hanem csak beszél. Aki beszél, az beszél? Nincs ennek kissé tautológia-szaga? Dehogy nincs! De ha nem hagyjuk magunkat orrunknál fogva vezetni tőle, hamar rájövünk, mi rejlik a tautologikus állításforma mögött: a beszédhang és a beszélő teljes, úgyszólván közvetlen azonossága. Saját hangunk, mégha olykor – mondjuk, egy kisérteties szituációban – számunkra is idegenül visszhangzik fülünkben, nem különböztethető meg személyünktől, attól, aki az adott szituációban megszólal. A saját hang − esetleges elidegenülése ellenére − nem válik le a beszédszituációról, a beszélőről, a mondandóról, nem kel önálló életre, nem helyezkedhet szembe a beszélővel, nem diktálhatja neki, mit mondjon és hogyan. pdf-ben letölthető>>

Egy fokkal - tekerőlantra (2019.11.)

török imaszőnyeg fej és tudatká és bá

(Kalligram, Pozsony, 2015.)

Magvető,1987. A borító El Kazovszkij munkája.]

Egybegyűjtött versek, 1968-2001. Palatinus, 2003. A borító El Kazovszkij munkája

GÖNCZ ÁRPÁD EMLÉKÉNEK

ÚJABB LAPOK A SZITTYA-SZÓTYÁRBÓL

A Franci című poéma − ez a gyászkoszorú a Huszadik Század sírhantjára − a középkori haláltánc műfaját egyesíti valamilyen különös apokaliptikus történelmi publicisztikával. Franci nevű hőse maga is halott ember, a Huszadik Század – e hatalmas vesztőhely – halotti közösségének gyűjteményes névalakja. A halottak közössége, ez az utolsó kórus, amelynek hangján a történelem mint katasztrófa egységes történetként és igaz módon egyáltalán elbeszélhető, a Huszadik Század emberének – magyar, európai és egyetemes emberének – sorsát vesztőhelyről-vesztőhelyre haladva „Franci-sorsként”, „bárki sorsaként” beszéli el. Nem egyetlen Franci, hanem világháborúból világháborúba, forradalomból forradalomba, polgárháborúból polgárháborúba, katasztrófából katasztrófába zuhanó, kivégzett, agyonlőtt, frontokon elesett, koncentrációs táborokban megsemmisített, meglincselt, felkoncolt Francik, Franzok, Francisco-k, Ferencek, François-ák, Fjodorok tömegének ad a poéma hőse személyes arcot. A közös sors – a Franci-sors, a katasztrofális sors – neve önálló életre kel és hol Assissi Szent Ferenc, hol François Villon, hol Fjodor Dosztojevszkij, hol Franz Kafka névalakjában bukkan fel a poémában, amely a történelem katasztrófáját eltörlő vallási apokalipszis megidézésével zárul. Tovább >>

Palatinus, 2005.

Két szép szék kell

  • két szép szék kell de két szép szék
    minden megvan ha
    van két szék
    minden megvan ha
    van két bármi
    ami nincs ami van
    legyen az akármi>>
  • Meghallgatható itt>>

Szokatlan ügy. Palatinus, 2012.

Köszike

  • ki vagy te ó szép Köszike
  • nyelvünk őszében őszike?
  • honnan jössz? nékünk mit üzensz
  • túlvilágról mint extraszensz? >>