SzIlÁgyi Ákos

Borisz Sztár és a sztárevicsek "Raszputyintól Putyinig"

A könyv – Borisz sztár és a sztárevicsek − , illetve annak utolsó fejezete – A Nyolcadik Főtitkár − , amelyet most –különös tekintettel rettentő aktualitására − felteszek honlapomra, 2000 tavaszán jelent meg, több mint húsz évvel ezelőtt. Ez olyan, sőt, olyanabb, mintha valaki 1962-ben egy 1940-ben vagy 1982-ben egy 1960-ban kiadott könyvét ajánlaná kortársainak „rettentően aktuálisként”. Igaz, 2000-től nem történelmi korszak választja el 2022-őt, hanem technológiai szakadék: az élet minden területére benyomuló, kereskedelemtől az energetikáig, informatikától a látványiparig, hatalomszerzéstől a hadviselésig mindent átható és mindent megváltoztató digitalizáció korszaka, amelyben a politikai semmiből még annál is rövidebb idő alatt és annál is megfoghatatlanabb módon lehet valamit – esetenként igen nagy valamit – csinálni, mint a múlt század végén, a még csak születőben levő látványosság-társadalom kezdetleges, bár nagyon is szuggesztív tömegmédium révén: a televíziós mediatizáció és szimulációi eszközeivel. A posztszovjet »telekrácia« vagy »médiokrácia« keletkezéstörténetét az 1991-es kezdetektől az 1999-es végig fejezetről-fejezetre követő »Borisz sztár és a sztárevicsek« zárófejezete (A Nyolcadik Főtitkár) azt mutatja be, hogyan lehetett a szinte teljesen ismeretlen Vlagyimir Putyin figuráját a televíziós mediatizáció és tömegszuggesztió totális eszközeivel pár hónap alatt úgy felpörgetni, hogy egy egész ország »karizmatikus vezérét”, a „nemzet megmentőjét” ismerje fel benne.
pdf-ben letölthető a teljes könyv >>

Túlirányított demokrácia

„…semmi sem csodálatosabb a szabadság művészeténél, ám nincs keményebb dolog a szabadság iskolájánál. A zsarnoksággal nem ez a helyzet. A despotizmus gyakran az összes elszenvedett bajok helyrehozójának színében tűnik fel, ő az igazi jog támasza, az elnyomottak istápolója és a rend megalapozója. A népek álomba szenderülnek az általa teremtett pillanatnyi prosperitás közepette; s amikor felébrednek, rádöbbennek nyomorúságukra. A szabadság, ellenkezőleg, rendszerint viharban születik, kínkeservesen kap lábra a társadalmi széthúzás idején, s csak amikor idős már, ismerhetjük fel jótéteményeit.”
(Alexis de Tocqueville: Az amerikai demokrácia1)

„Nálunk ezzel szemben mindenki boldog lesz, nem fognak többé lázadni, nem fogják egymást irtani, mint a te szabadságodban mindenütt történt. Ó, mi meggyőzzük őket, hogy csakis akkor lesznek szabadok, ha a mi javunkra lemondanak a szabadságukról, és meghódolnak előttünk. […] És nem lesz előttünk semmi titkuk. Mi majd megengedjük vagy megtiltjuk nekik, hogy együtt éljenek a feleségükkel és a szeretőjükkel, hogy legyen vagy ne legyen gyermekük − minden az engedelmességüktől függ −, és ők vidáman, örömmel hódolnak meg nekünk. Lelkiismeretüknek leggyötrőbb titkait − mind-mind odahozzák nekünk, és mi mindent eldöntünk, és ők örömmel bíznak a döntésünkben, mert megmenti őket a személyes és szabad döntés nagy gondjától és mostani szörnyű gyötrelmeitől. És mind boldogok lesznek, e lények minden milliója, kivéve az őket kormányzó százezreket. Mert csak mi, mi, akik a titkot őrizzük, csak mi leszünk boldogtalanok. Lesz ezer meg ezer millió boldog kisgyermek és százezer mártír, akik magukra vállalták a jó és a rossz megismerésének átkát.” (Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek2)
pdf-ben letölthető a teljes könyv >>

Tarkovszkij

"Nehezen megszületett könyvet tart kezében az olvasó. Tarkovszkij halála után tizenegy évvel jelenik meg az a mű, amelyet három évvel a tragikus esemény előtt úgy kezdtünk el írni, mint az életútja feléhez érkezett művész addigi pályájának összefoglalását. Alapvető megközelítésünk a lezáratlanság, a különféle folytatások lehetősége, a végleges megfogalmazások és ítéletek kerülése, inkább a beleérző együtt gondolkodás, semmint a hűvös, távolságtartó, teljességre törekvő analízis volt. Miután Tarkovszkij 1984-ben - „disszidálása” miatt - indexre került, magyarországi publikálására nem is gondolhattunk. Mire a könyvnek - kalandos körülmények között - külföldi kiadót találtunk, s mire a francia fordítás elkészült, Tarkovszkij már nem volt közöttünk. Életműve hirtelen lezárult, és egyszerre választ kellett volna találnunk minden függőben maradt kérdésre, be kellett volna fejeznünk minden nyitva hagyott mondatot. Esszégyűjtemény helyett monográfiává kellett volna átvarázsolnunk a könyvet. Ehhez azonban túl nagy súllyal nehezedett ránk Tarkovszkij hirtelen távozásának drámája. Sok mindent kellett volna újragondolni, de hiányzott a történelmi távlat, és hiányoztak azok a konkrét adatok, vallomások, visszaemlékezések is, amelyek élesebb fényt vethettek az életműre, és amelyek csak sok év múltán születtek meg vagy kerültek napvilágra. Monografikus feldolgozásról akkor, abban a helyzetben szó sem lehetett..."
pdf-ben letölthető a teljes könyv >>

A populista

Mivel e kis könyv szerzője nem akar zsákbamacskát árulni, úgy véli, legjobb, ha mindjárt az elején töredelmesen bevallja: zsákbamacskát árul. A macska, amely a zsákban rugdalózik − a populizmus; a zsák pedig − a paródia. Igaz, nem egészen abban az értelemben, ahogyan a „paródia” szó a retorikai és poétikai kézikönyvekben szerepel, miszerint az mások olyan utánzása, amely túlzás, elrajzolás, fölnagyítás révén komikussá, nevetségessé, groteszkké teszi azt, ami bennük komoly. A populizmus esetében ez − és félreértések elkerülése végett már a legelején szeretném leszögezni: ebben a könyvben nem történeti, hanem tipológiai értelemben használom a „populizmus” szót − annál is nehezebb vállalkozás volna, mivel a minden irányú túlzás a populista nyelvezetben olyan fokot ér el, hogy az már túlzás, vagyis önmagában parodisztikus hatású.
A populizmus nyelvként − retorikai klisékben, pregnáns stilisztikai jegyekben, narratív szerkezetekben, előítéletes sztereotípiákban − megalvadt politikai észjárása és démoni - kus politikai képzeletvilága egyfelől mindig a paródia, más - felől a giccs határán mozog, minthogy ennek is, annak is lényegéből fakad a minden határon túlmenő, elképesztő, lenyűgöző, hátborzongató, szépségesen szép túlzás...
pdf-ben letölthető a teljes könyv >>

A kékek és a zöldek

A könyv, amelyet az olvasó – terjedelmétől vagy tárgyától, esetleg ettől is, attól is elborzadva – kezében tart, hogy belelapozzon vagy akár rá is szán - ja magát elolvasásának mártíriumára, bizonyos értelemben nem más, mint helytelenkedés. Állampolgári helytelenkedés, politikai helytelenke - dés, tudományos helytelenkedés. Helytelenkedésen azt értem, hogy sem a benne megjelenő tudásmódnak, sem a benne foglalt tárgyi tudásnak (vagy ami ugyanaz: tudatlanságnak) nincs helye sem egyik, sem másik el - határolt és önállóságára büszke tudásterületen, sem egyik, sem másik „diszkurzusban”; nem felel meg semmilyen külső elvárásnak, nemcsak politikai elvárásnak, de a „szabatosság-mániás pedantériájában módsze - resen elmeszesedett ész” 4 kívánalmainak sem, ezért aztán nem engedhet a megismerésben „semlegességet”, „objektivitást”, „egzaktságot” követe - lő tudományos racionalitás csábító szirénhangjának; nem kívánja igazolni magát semmiféle szakmai vagy filozófiai esküdtbíróság előtt, aminthogy címzettje sem az intézményesült és kissé mindig belterjes szakma vagy a hatalom – a „bölcs fejedelem”, a „hülye/meghülyült fejedelem”, az „udvar”, a „kormányzat”, a „pártvezetés”, a „politikai osztály” –, mégcsak nem is egyik vagy másik politikai oldal, hanem az állampolgári közösség egésze, műfaja pedig a nyilvános okoskodás, fennköltebben szólva: a homília, az egymás szavából értők bizalmas, de nem belterjes együttléte és társalgása, közös töprengése e közösség – saját magunk – sorsán a harmadik évezred elején...
pdf-ben letölthető a teljes könyv >>

A vágy titoktalan tárgya