OROSZ AVANTGÁRD

Danyiil Harmsz özvegyét, Marina Vlagyimirovna Malicsot, aki csodával határos módon került a második világháború után NyugatEurópába, onnan pedig Dél-Amerikába (Venezuelában telepedett le), a Harmsz-kutató Vlagyimir Glocer hosszadalmas „nyomozás” után 1996-ban találta meg és győzte meg arról, hogy mondja magnetofonra Harmsszal kapcsolatos emlékeit. Az itt közölt szöveg a magnóra mondott élet-interjú 2001-ben megjelent, Glocer által szerkesztett változatának részlete.

A szöveg irodalmi igénytelenségét, színtelenségét nem az élőbeszéd magyarázza, hanem az, hogy az orosz nyelvi közegtől a felvételkor már fél évszázada elszakadt, idős Marina Durnovo számára mind az anyanyelvén való megszólalás, mind a sok évtizeddel korábbi közös élet konkrét részleteinek felidézése rendkívüli erőfeszítést kívánt. Mint Glocer írja, a szavakat keresve, minduntalan spanyolra tért át, máskor meg angolul vagy franciául folytatta, amit oroszul elkezdett. Danyiil Harmsz (1905-1942), orosz költő és prózaíró, akit ma a 20. századi világirodalom klasszikusai között tartanak számon. Az 1920-as évek végén leningrádi huszonéves fiatalok által alapított OBERIU csoport oszlopos tagjaként tűnt fel az orosz irodalomban, hogy aztán egy évtizedre gyerekíróvá, gyereklapok munkatársává váljon. Kéziratos hagyatéka − maga az életmű − sok évtizeddel tragikus halála után vált publikussá, előbb Nyugaton, „tamizdatban”, a szovjet rendszer végétől kezdődően pedig saját hazájában is. A teljes szöveg itt >>>

Az Orosz Forradalom majmai

Részlet Az orosz forradalom majmai című, a 2000 folyóirat júniusi búcsúszámában, a Majom Évében megjelent tanulmányból, amely teljes terjedelmében, illusztrációkkal kiegészítve honlapomon olvasható:

A „Jönnek a majmok!” fiatalon meghalt szerzője, Lev Lunc 1920-ban, műve keletkezésének évében természetesen nem láthatta még, miféle „majmok” is jönnek, azt pedig – talán szerencséjére − nem érhette meg, hogy ezek a „majmok” 1929-ben, az etatista sztálini ellenforradalom évében „meg is érkezzenek” és magukhoz ragadjanak minden hatalmat. Mert kétféle „majom” van: az egyik a mumus szerepében örökké csak elközeleg, a másik pedig itt van, és a „majmok”, a „fenevadak” elközelgésével riogatva tartja fenn hatalmát. Egyfelől vannak tehát azok a „majmok”, akik, mint Lunc színjátékában vérfagylaló rémképként ott imbolyognak a társadalmi tudat horizontján és bármikor félelmi hisztériák démonikus fenevadaiként idézhetők meg, akik egyre csak jönnek, csak jönnek, és soha nem érkeznek meg, mert az az egyetlen rendeltetésük, hogy jöjjenek, fenyegetően közeledjenek, hogy aztán − az elközelgő „végveszélytől”, az „ősellenségtől”, a nép, nemzet, faj, emberiség „rontására törő idegenektől” való félelem bénító vagy elbizonytalanító légkörében – az emberek védelmezőiként léphessenek a hatalom színpadára a valóságos fenevadak, akik az igazi veszélyt jelentik, és akik sohasem jönnek, hanem mindig és eleve itt vannak, közöttünk vannak, bennünk vannak, ezért látszanak veszélytelennek, ezért tudják elhitetni, hogy miközben rátámadnak az emberekre, megmentik őket az elközelgő ellenségtől. A teljes szöveg itt >>>

A semmi polgárosítása avagy a míves semmi

„A nihilizmus kifejezés annyit tesz, hogy abban, amit megnevez, a nihil (semmi) lényeges. A nihilizmus azt jelenti: mindennel minden szempontból semmi sincs.”1 (Martin Heidegger) (kép: Kazimir Malevics: Fekete négyzet fehér alapon - 1913)

A teljes szövegrész így hangzik: „Hozzászoktunk ahhoz, hogy a nihilizmus elnevezésből mindenekelőtt a bántó mellékzöngét halljuk ki. Pedig, ha elgondoljuk a nihilizmus léttörténeti lényegét, akkor a bántó mellékzönge teljességgel mellékessé válik. A nihilizmus kifejezés annyit tesz, hogy abban, amit megnevez, a nihil (semmi) lényeges. A nihilizmus azt jelenti: mindennel minden szempontból semmi sincs. A minden az egészben vett létezőt jelenti. A létező azonban minden saját szempontjából úgy van, amiként létező módjára tapasztaljuk. A nihilizmus ekkor azt jelenti, hogy a létezővel mint olyannal a maga egészében semmi sincs. Ám a létező, amiként és ahogyan az, a létből van. Feltéve, hogy a léten múlik minden „van”, a nihilizmus lényegi létezése abban áll, hogy magával a léttel semmi sincs.” (Martin Heidegger: Nietzsche mondása: „Isten halott”. In: Uő: Rejtekutak. Osiris Kiadó, 2006. 230-231. l. Czeglédi András fordítása) A teljes szöveg itt >>>

A szahar: Alekszej Krucsonih szkatopoézise

a dicsőség fényeM.V.Matjusin, K.Sz.Malevics és A.J.Krucsonih 1913-ban Uuszikirkkoban a Nap legyőzése (Pobeda nad szolncem) című futurista operájukon dolgozva

[In: Szilágyi Ákos: Halálbarokk. Palatinus, 2007. 505-570.l. Bővített, az internetes kiadás számára némileg átdolgozott szövegváltozat:

„Hihihi! Hahaha! Mi az ördög ez? Na micsoda? Szar, kaka, bélsár, ürülék, széklet, salak, fekália, excrementum, trágya, fos, lepény, ganaj, szenny, koprosz, szkatosz? Szerintem hiberniai sáfrány. Höhöhö. Úgy ám! Igyunk!”
(François Rabelais: Gargantua −Pantagruel, IV. könyv, LXVIII. fejezet) Tovább a teljes Szaharra>>

Az „Isten halott” mondat felravatalozása Dmitrij Prigov intallációjában 1995-ben a budapesti Ludwig Múzeumban

„A cél és mérték érzékfeletti világa többé nem ébreszt és nem hordoz életet. Maga ez a túlsó világ élettelenné vált: halottá. Hellyel-közzel lesz keresztény hit. Ám az ilyen világban működő szeretet immáron nem hatékony-valóságos elve mindannak, ami most történik. Az érzékfölötti világ érzékfölötti alapja, minden valós valóságos valósága gyanánt elgondolva, elveszítette valóságosságát. Ez a metafizikai értelme annak a metafizikailag elgondolt mondásnak, hogy »Isten halott«.„ (Martin Heidegger)

Isten halott. Egy mondat installációja. Dmitrij Prigov.

DMITRIJ ALEKSZANDROVICS PRIGOV.MOSZKVA ÉS A MOSZKVAIAK.FORDÍTÁSOK.1982.