SzIlÁgyi Ákos

Az ideális rom

Az ikon apokaliptikus képisége

Az ikon – lévén a Megváltással helyreállított, kiegészült világ megjelenése, feltárulása, láthatóvá válása − a szó betű szerinti értelmében apokaliptikus kép. De nem az ikon tárgya („témája”), hanem az ikon sajátos képisége, az ikonon látható események, alakok, tárgyak megjelenési módja apokaliptikus. Bármi jelenik meg ikonokon tárgyi értelemben, apokaliptikusan jelenik meg, csak nem az Apokalipszis e világi oldaláról (a részleges, időbeli világ szétmenése, teljes romba dőlése, maradéktalan pusztulása oldaláról), ahogyan a vallási tárgyú nyugati festészetben, hanem másvilági oldaláról, a feltáruló másik, igazi világ, az ontológiai realitás oldaláról: az „új ég és új föld”, az égből alászállt Jeruzsálem, az „újjáteremtett világ” oldaláról, ahol „nem lesz több halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság” (Jel 21,2-21,5). Ikonon az Apokalipszis nem önálló „téma”, hanem a képi megjelenítés általános módja és ez alól maga az Apokalipszis (a Jelenések Könyve) sem képez kivételt, mert ebben az esetben sem e világ – az anyagi, időbeli világ – katasztrófális megsemmisülésének bemutatásán van a hangsúly, hanem – mint az evangéliumi szövegben is – a másik világ megjelenésén, a teremtett, de a bűnbeesés folytán részlegessé, töredékessé vált világ újrateremtésén. (A tanulmány rövidebb változata a hetvenedik születésnapja alkalmából Rugási Gyula előtt tisztelgő Festschriftben jelent meg 2024-ben.) Tovább>>

Fotogram és ikon

Maurer Dóra Fényelvtan-műhelye 1987-1988

"Elhangzott a budapesti Vasarely Múzeumban a Maurer Dóra „Fényelvtan”-műhelye 1987-1988 című kiállítás megnyitóján 2024. május 10-én. Kiállító művészek: Maurer Dóra, Czeizel Balázs, Eperjesi Ágnes, Hübner Teodóra és Jederán György. Kurátor: Czeizel Balázs és Pócs Veronika. A cím alatt látható illusztráció Czeizel Balázs Levé l Maurer Dóranak című 1987-es fotogramja..." "Jelen kiállítás középpontjában Maurer Dóra lenyűgözően sokrétű, sokfelé ágazó, műfaji határokon átjáró, a vizuális kifejezésben lankadatlanul új utakat kereső és új utakat törő, kísérletező kedvű, érzületileg és szellemileg a 20. századi művészeti avantgárdhoz kapcsolódó életművének egy olyan szelete áll – az 1980-as évek elején készített konceptuális fotogramjai −, amely különösen jól érzékelteti, hogy alkotói gyakorlatában − mint az avantgárd művészeti gyakorlatában rendesen − az alkotómunka elválaszthatatlan a kísérletezéstől, a teoretikus reflexió a képzéstől és a közösen végzett laboratóriumi műhelymunkától." Tovább>>

Az ikon helye. Előhang Ruzsa György könyvéhez

"Előhang és nem előszó, mert valóban csak az előhangolás és ráhangolás feladatára vállalkozhatom Ruzsa György, a művészettörténeti ikonkutatás legnagyobb hazai és nemzetközileg is elismert tudós művelőjének e legújabb – a művészettörténeti megközelítést az ikonteológiával összekapcsoló, az ikon iránt érdeklődők legszélesebb körének szóló – kézikönyvét fellapozó olvasónak. Könyve tömör foglalata annak a mérhetetlen tudásnak, amelyet az ortodox keresztény kultuszkép sok évtizedes kutatása során felhalmozott és tudományos monográfiák, szaktanulmányok hosszú sorában osztott meg a szakmai és nem szakmai közönséggel...." "...Kinek jutna eszébe gyertyát vagy mécsest gyújtani a múzeumban kiállított ikon előtt? Vagy megmosni az ikont, ahogy a 12. században a Vlagyimiri Istenszülő ikont mosták meg évről-évre szertartásosan? Ki látott már könnyezni Madonnát múzeumok kiállító termében? Ki látott már múzeumban látogatót, aki a kiállított ikon előtt leborul és imádkozik? Ha egy magáról vagy helyről és időről megfeledkezett ortodox hívő a múzeumi kiállító teremben megpróbálna közelebb hajolni egy kiállított ikonhoz, netán meg is csókolná, azonnal megszólalna a riasztó és biztonsági őrök rohannának mindenfelől lerángatni az ikonról a féktelen hívőt, aki a kiállítási tárgy ellen merényletet követett el, holott csak azt tette, ami egy ortodox templomban az ikonnak rendesen kijár: proszkünéziszben, azaz – meghajlást, leborulást és csókot is magában foglaló − tiszteletben..." részesítette. Tovább>>

A kendőzetlen igazság képe: Ortodox ikon és reneszánsz festmény

(Miért nem festmény az ikon?)

Utolsó Vacsora. Freskó a kritzai Panagia Kera templomban (Kréta)

"...Továbbá az ikon tiszteletében nem a kép, hanem az istenség tisztelete, méghozzá a bálványkép imádásától teológiailag élesen elhatárolt és bonyolult érveléssel igazolt tisztelete (proszkünészisz) fejeződik ki, amely a festményt akkor sem illeti meg, ha vallási tárgyú, sőt, akkor sem, ha e vallási tárgyú festmény egyházi megrendelésre készült és a templomban látható, mint azt a nyugati keresztény képzőművészet egész története és a bizánci képvitára (közelebbről a kép kultikus tiszteletét elutasító ikonoklaszták és az ezt védelmező ikonodulok közötti több mint száz évig tartó háborúskodásra) adott, a képet megillető proszkünészisz és az Istennek kijáró latreia közötti lényegbevágó megkülönböztetést – szándékosan vagy tudatlanságból − figyelmen kívül hagyó, ezt is, azt is adoratio-ként (imádásként) fordító korabeli nyugati források is mutatják...." Tovább>>

Lumen Gloriae. A Dicsőség fénye a Színeváltozás Egyházában

"A középkori Oroszországban minden szerzetes-ikonfestő a Színeváltozás ikon megfestésével (pontosabban az közös elkészítésében való részvétellel) kezdte az “isteni művészet” megismerését. Egyfajta beavatás volt ez az ikonfestés szent titkába, amennyiben minden ikon színeváltozás, vagyis az isteni színe felől megmutatkozó, elváltozott vagy átistenült testi-anyagi világ fényt árasztó (szvetonosznij) képe, az igazi − örök isteni − realitás feltárulkozása...." Tovább>>

A vak angyal. A Sátán alakja az ortodox ikonográfiában.

[In Alföld, 2015. 12. szám, 55-74.l.]

"A bukott angyal, Lucifer vagy Sátán legmeghatározóbb tulajdonsága – vaksága (a caecitas). A bukott angyal – vak angyal. Alábukása a földre, kihullása a mennyei hierarchiából, méghozzá annak is a csúcsáról, az Isten Arcát legközelebbről látó szeráfok karából − megvakulását jelenti. Engedetlensége, szembefordulása Istennel nem más, mint vakká válás Istenre. Istenlátásának elvesztése azonban egyszersmind létezése elvesztésével azonos, mivel az angyali lét teljeséggel a látáson − Isten látásán vagy másként: az Istenlátáson − áll és bukik. “Nihil sunt angeli, nisi videndo te.”2 Semmik az angyalok, ha nem látnak Téged − mondja Szent Ágoston a 34. zsoltárt kommentáló szentbeszédében. Semmik, azaz nemlétezők, mert Isten − a Lét, az Igazság − Arcának (proszópon), a teremtetlen fénynek a látása egyszersmind részesülés Istenben, részesülés a Létben. Amikor a szabadnak teremtett angyal saját akaratából elfordul Istentől, hátat fordít az Arcnak, és kiszakad mintegy az Istenlátás angyali tükör-rendszeréből, akkor egyszersmind a Létből is kiszakad, elveszti valóságos létezését, látszat-létezésre kárhoztatja magát, szellemi egészből a mulandó anyagi világ részévé, a Lét árnyékává, semmivé válik. Így lesz belőle az árnyékvilág, evilág fejedelme, a halál ura...." Tovább>>